Cégtörténet

Az ELSZI Elelktro-Szilas Kft jogelődje 1970-ben alakult. Fő tevékenységi területe a mezőgazdasági elektronika volt, ezen belül vetésellenőrző monitorok, kombájn-szemveszteségmérők, gabona-gyorsnedvességmérők, sikérmérők, takarmánykiosztó mérlegek, stb. fejlesztése és gyártása.

Már a kezdetektől szoros együttműködés alakult ki az akkori nevén Mezőgazdasági Gépkisérleti Intézet (MGI) magas mérnöki színvonalat képviselő műszaki gárdájával.

Velük közösen fejlesztettük ki a nedvességszabályozó család első tagját, mely DNSZ 8 típusjelzéssel 1973-ban került bevezetésre, az akkor legelterjedtebb szárítótípusra, a Bábolna által gyártott B1- 15 –re. Már akkor is - mint ahogy az tesszük azóta is - a szabályozót folyamatosan fejlesztettük tovább, egyrészt a változó műszaki lehetőségek, másrészt a növekvő piaci igények miatt. A DNSZ 8 típust a DNSZ 10 követte (1975) mely már az eredeti változat dupláját tudta a választható gabonafajták számát illetően, majd a DNSZ modul (1980) következett, mely a szárítási adatok rögzítésén kívül a muduláris felépítésének következtében lehetővé tette a Bábolna típusú szárítótornyok mellett egyéb, más gyártmányú szárítókba történő beépítést is.

A DNSZ típusú nedvességszabályozók még ma is egyedüliek a világon abban, hogy bármilyen típusú és gyártmányú szárítótoronyba kismértékű illesztés után utólag beépíthetők. A moduláris felépítés tette lehetővé, hogy a Magyarországon használatos egyéb szárítótípusok mellett (B-2-20, SIROKKÓ 20, SIROKKÓ 200, DSZP 32) a 80-as években jelentős darabszámú szabályozót exportáltunk a környező országokba. A volt Cseszlovákiában a szlovákiai B1-15 tornyok mellett a Cseszlovák gyártmányú LSO szárítókba is telepítettünk. Jugoszláviába az ott gyártott VSZ és POBEDA típusú tornyokra szereltünk műszert jelentős darabszámban. Eljutottak műszereink a volt NDK-ba, Oroszországba, Bulgáriába is.

A szabályzó műszer nemzetközi elismerését jelzi, hogy 1980-ban Brnóban, 1981-ben Plovdivban nyert Nemzetközi Vásári aranyérmet.

A rendszerváltás után nyílott lehetőség a legkorszerűbb műszaki eszközök hozzáféréséhez ami lehetőséget adott arra, hogy a fejlesztés iránya a XXI. századnak megfelelő legyen. Igy született meg a mikroprocesszorral vezérelt MP-01 típusjelzésű nedvességszabályozó 1998- ban. Ez a szabályozó a legkorszerűbb technika felhasználásával magában foglalja cégünk több mint harminc éves tapasztalatát a nedvességszabályozás területén. Ennek az új szabályozónak egy RIELA típusú szárítóba szerelt változata kitünően vizsgázott a DLG Signum Test-jén, valamint ezüst érmet nyert 2003-ban a Hanoveri Mezőgazdasági Vásáron.

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk